Rashmadi kaland

Ches megrázta magát, és elindult a legközelebbi csatornafedél irányába. Sok illúziója még mindig nem volt affelől, hogy Rendall előbb-utóbb megtalálja, de legalább rászánja majd azt a pár napot vagy hetet. Már ez is bőven megérte számára. A verést akkor sem kerülné el, ha Rashmadban maradna, akkor legalább legyen értelme is. Közben odaért a fedélhez. Éppen felnyitotta volna, mikor az magától feltárult. Az aknából felmászó szőke férfi csodálkozva nézett a szemébe, de ugyanennyire volt döbbent Ches is.
- Sir Aurel!
- Ches!
Majd egyszerre:
- Mit keresel te még itt?

A kis csapat Ches Örömházának szalonjában tanácskozott. Búvóhelyük annyira valószínűtlen volt, hogy egyetlen emberfogónak sem jutott volna eszébe itt keresni őket, ha esetleg feltűntek volna valakinek. A kéjnegyed összes bordélya zárva volt, és ez alól ez a hely sem volt kivétel. Mind a vendégek, mind főleg a lányok hetekkel ezelőtt eltűntek innen. A városban uralkodó káosz miatt azonban a paladinok észrevétlenül tudtak bárhova eljutni. Rendall ugyan tudott Ches árulásáról, ő viszont éppen nem volt Rashmadban, bár kétségkívül igencsak igyekezett hazafelé. Aurel azonban úgy ítélte meg, hogy ha a városba jutott is volna időközben, akkor sem az örömházában kezdené meg a rend helyreállítását.
- Már nem – mondta éppen tompán Aurel Ches kérdésére válaszul. – Rendall megszökött Királyvárosból. Valószínűleg ide tart, hogy visszavegye a hatalmat. Hamarosan várható már a visszatérése, a fivérem van ugyanis a hátában. Mi gyorsabban ideértünk, mert nem kellett közben bújócskázni senkivel.
- Érte jöttél tehát? – kérdezte Ches. Legnagyobb meglepetésére Aurel megrázta a fejét.
- Világos parancsot kaptam urunktól. Rashmadban jóformán polgárháborús állapotok uralkodnak, ami bármikor átterjedhet a környező országokra is. A tyrann posztjára pályázók közül Rendall a legerősebb. Ha valaki, ő visszaállítja a közbiztonságot, a rashmadi változatát persze. Nem nyúlhatok hozzá. Ha pedig mégsem sikerül neki... - Aurel megvonta a vállát -, elintézi a többi sakál.
Ches döbbenten meredt rá. Azt hitte, rosszul hall.
- S te ezt csak úgy, annyiban hagyod? Éppen te? Elfelejtetted már, kinek a keze nyomát viseled az arcodon?
Aurel mereven nézett vissza.
- A király embere vagyok, Ches. Parancsot kaptam uramtól. Teljesítem, bármit is gondoljak eközben. Az ugyanis másodlagos.
Megrázta a fejét és kesernyésen elmosolyodott.
- Sosem értettem, még kevésbé kedveltem a magas politikát. Egyszerű paladin vagyok, teszem a dolgomat.
- Akkor miért jöttél vissza? – kérdezte Ches értetlenül.
- A magunk módján azért megpróbálunk segíteni az embereknek - felelte a lovag. - Van itt egy vámpírfészek. Már a nyár folyamán elkezdtük őket irtani, de őszintén szólva jobban lefoglaltak minket a saját üldözőink. Most, kihasználva a káoszt, elpusztítjuk a vérszívókat, azután köd előttünk, köd utánunk. Csak ebben a pár napban van erre esélyünk, paladinokat Rashmad sosem tűrt meg. Hogy egészen világos legyek, a parancsom értelmében ahogy Rendall visszatér, nekem távoznom kell. Nem hívhatom fel magamra a figyelmét.
A lány kábultan meredt maga elé. Aurel mellélépett és megfogta a kezét.
- Sajnálom. Én voltam az, akinek az őrizetéből megszökött.
De Ches csak a fejét rázta.
- Rendall bárhonnan meg tud szökni. Ne hibáztasd magad.
Aurel gondterhelten nézte a lány fatalizmusát. Ches nem nagyon tudott mit kezdeni a szabadságával, Rendall alapos munkát végzett a lelke összetörésében. Kész csoda, hogy a pánt nincs már rajta. Ez szöget ütött a fejébe.
- A pántod?
Ches elnevette magát.
- Egy irgalmas idegen letörte rólam. Szó szerint.
Ches a zsebébe nyúlt, és felmutatta a törött pántokat. A paladinok csodálkozva néztek egymásra.
- Ki volt az? – kérdezte Grind. Ches kuncogott. Hangjában nem lehetett nem észrevenni a kezdődő hisztériát.
- Egy jószívű vámpír. Mégcsak meg sem harapott. Azt mondta, menjek élni.
A paladinok csodálkozása döbbenetbe fordult.
- Neve is van a jótevődnek? – kérdezte Aurel.
- Van. Fangthane.
Aurel ránézett Grindre. A két férfi szeme összevillant. Ez volt az a vámpír, akivel még rabszolgaként találkoztak az aukciósházban, és aki akkor sikertelenül próbálta zsákmányul ejteni Vynylanne-t és Winifredet. A lány kuncogása nevetésbe csapott át.
- Ti pedig most mentek, és megölitek az egyetlen lényt a városban, aki segített nekem. Miközben az a féreg, aki évekig gyötört és kínzott, visszakerülhet a hatalomba, mert egy ujjal sem nyúltok hozzá a magasabb politika kedvéért.
Ches hisztérikus nevetése egyre hangosabb lett. Aurel megragadta a vállainál és megrázta.
- Csillapodj! – csattant a hangja, miután látta, hiába próbálná kedvesen megnyugtatni. – Szedd össze magad. Igen, ez a helyzet. De Rendalltól nem kell többé félned. Magunkkal viszünk téged, miután végeztünk.
- Na és mi van a többiekkel? – csattant fel Ches hangja is.
- Megkapták a saját esélyüket - felelte a paladin. - Éltek, élnek is vele. Már csak rajtad a sor. Te akarsz vele élni?
Ches elcsendesedett. Végignézett a paladinokon. Aurelen és Grinden kívül még másik négy vámpírvadász alkotta a csapatot: Bosco, Luden, Kala és Tallian. Ches hirtelen összevonta a szemöldökét.
- Kyra miért nincs veletek? Csak nem érte valami baj?
Aurel megrázta a fejét.
- Kyra jól van. Csak éppen... – elhallgatott, majd úgy döntött kíméletlenül őszinte lesz, hogy felrázza végre a lányt.
- Kyra állapotos.
- Hogyan?... – nézett Ches. Aurel egy pillanatra félrenézett, majd nyugodt hangon kezdett beszélni.
- Rendall csapdát állított és elkapta Darmint, Ludent, Boscót, Kyrát és a fivéremet, Desharikot. Hogy az emberfogót elcsalja a veremtől, így lehetőséget adjon társainak a szökésre, Kyra addig heccelte Rendallt, amíg az fejét elvesztve kirángatta onnan, és elcipelte magával. De mialatt Kyra szüzességét elvette, addig nekünk is elég időnk lett arra, hogy odaérjünk, és fivéremék is kitörtek. Ha Kyra nem tette volna ezt meg értünk, sokkal nehezebb dolgunk lett volna, ha egyáltalán sikerül.
Ches falfehéren nézett a lovagokra. Luden csendesen bólintott.
- Így történt, kisasszony.
- De... azt mondtad, állapotos...
Aurel folytatta.
- Igen. Rendall teherbe ejtette. Kyra minden őt ért gyötrelem ellenére úgy döntött, hogy vállalja és felneveli a gyermeket. Nálunk békére és biztonságra lelhetnek. Akárcsak te, ha kívánod.
- Engem is magatokhoz vennétek? - suttogta Ches kétkedve. - Egy szajhát?
- Igen, kishúgom - felelte Aurel. - Vagy elkísérünk oda, ahova menni szeretnél.
Ches némán nézett egy ideig, majd bólintott.
- Rendben. De ne gondoljátok, hogy ingyen elfogadom. Segítek nektek a vámpírok ellen. Hanem... Az istenek látják lelkem, Rendallt ne engedjétek a közelembe. Csak addig vagyok erős, amíg legalább egy város van köztünk. Még jobb lenne egy egész ország. A Világ?
- Így lesz, kishúgom – mosolyodott el Aurel.

Nem volt nehéz a vámpírok nyomára bukkanniuk. A könnyű préda sokkal merészebbé tette őket, paladinok pedig sosem voltak Rashmadban. A tisztánlátóknak azonban nem volt sok idejük. Élve akartak hát elkapni egy vámpírt, hogy kiszedjék belőle a fészek helyét. Ches vállalkozott arra, hogy csali legyen, így hamarosan ismét nekivágott a rashmadi éjszakának. Aureltől kapott egy tűzzománc gyűrűt is, ami a védelmet biztosított a vámpírharapás ellen számára. Útja során elsétált abba a parkba is, ahol korábban Fangthane-nel találkozott. Leült a padra, és mosolyogva rázta a fejét. Mulatságos lenne, ha megint felbukkanna a háta mögött. Ám biztos volt benne, hogy a vámpír nem fog visszajönni a környékre, ezért is jött errefelé. Nem szívesen csalta volna éppen őt csapdába. Annál nagyobb volt a megrökönyödése, mikor az ismerős hangot meghallotta a háta mögött.
- Kisasszony, tudhatnád, hogy ez egy veszélyes környék - Fangthane is ugyanolyan meglepett volt, mint a lány. - Miből gondolod, hogy másodjára nem támadlak meg? Ennyire nem kell a szabadságod? Vagy tényleg nem akarsz élni?
- Kérlek - suttogta halkan Ches. - Maradj ott, ahol vagy. Ez a hely most számodra veszélyes...
Fangthane körülnézett, beleszimatolt a levegőbe, ám nem talált semmi gyanúsat.
- Kérlek, kérlek...
- Mi folyik itt? - kérdezte a férfi gyanakodva. Érezte a lányon, hogy rejteget valamit, és dacára annak, hogy ő nem érzett veszélyt, ösztönei riadót kezdtek fújni. Hirtelen belévillant a válasz: csapda! A nő van annyira életunt, hogy csali legyen, de ki állította fel a kelepcét? Még jobban a sötétségbe húzódott, és figyelni kezdett. Hirtelen valaki megérintette a vállát. Megperdült, majd visszafogta nekilendülő karját. Rámeredt háborgatójára. Vart, a másik vámpír kérdőn nézett rá.
- Ha te nem vagy éhes, fivérem...
Fangthane intett a fejével. Ha ennyire nincs esze ennek az idiótának, hogy ne bóklásszon az ő vadászterületén... A vámpír mentségére lehetett írni, hogy alig pár napja fordította át Rivon, és jóval nagyobb volt benne a zsákmány utáni mohó vágy, mint a tapasztalaton alapuló óvatosság. Vart a vámpírok közötti viszonyokkal sem volt még tisztában, különben Fanghtane közelébe se ment volna. Rivon és ő a vámpírmester utáni két legerősebb és legidősebb vérszívó volt, egymás közti rivalizálásuk csak a mester miatt nem tört még ki nagyobb leszámolásba. Így hát Fangthane nem minden elégedettség nélkül nézte, ahogy a lányra támadó Vartra paladinok vetik magukat és szorítják le a földre, remekül hasznosítva az emberfogóktól ellesett - többnyire saját bőrükön tapasztalt - technikákat. Elgondolkodva bámult utánuk, miután magukkal vitték az ájult vámpírt. Miért nem ölték meg? Halványan elmosolyodott.
- A mestert akarjátok? Ideje is már a vérfrissítésnek... Végezzétek csak el a piszkos munkát nyugodtan, lovagok.
Egyszerre észrevett egy, a lovagok után bámuló férfit, aki Rendall embereinek ruháját viselte. Fangthane mögé osont, és mielőtt a férfi rájött volna mi is történik vele, már a vérét szívták.
- Ha ez vigasztal - suttogta a halott ember fülébe -, akkor is elkaptalak volna, ha nem láttad volna meg azt, amit nem kellett volna...
Miután bedobta áldozatát a folyóba, magában mosolyogva ugrott le a csatornába. A dolgok kezdtek a kedve szerint alakulni. Ám gondolatai mégsem a mester körül forogtak. Jóval inkább a félelf lány körül jártak.

Ches is Fangthane-en tűnődött. Azt még valahogy meg tudta magyarázni magának, hogy miért figyelmeztette előző este, de azt már semmiképpen, hogy miért dobog fel a szíve állandóan, ha eszébe jut? S miért jut ilyen gyakran az eszébe? Gondolataiból Aurel érkezése rázta fel. Kérdően nézett a lovagra, aki elégedetten biccentett.
- Megvan a fészek, most ellenőriztem le. A vérszívó igazat mondott, valóban a rezidencia alatti csatornarendszerben, illetve most már magában az épületben vannak. Ha minden jól alakul, holnapra már nyomuk sem marad.
Ches némán bólintott.
- Minden rendben van? - kérdezte tőle Aurel.
- Remélem.... - fordította el a fejét a lány. A lovag megfogta a kezét.
- Hamarosan vége. Még egy kis kitartás.
Ches sóhajtott. Igazság szerint nem türelmetlen volt, hanem félt. De nem attól, hogy nem sikerül a paladinoknak elpusztítania a fészket. Jóval inkább attól, hogy megölik Fangthane-t is. Gondolatait mélyen elrejtve nézett a férfi szemébe.
- Jól vagyok. Lehet, hogy csak a tegnap esti izgalom jött most ki rajtam. Azt hiszem, egy séta most jól tenne.
- Menj csak - értett egyet Aurel. - Túl sokáig voltál úgyis bezárva...

Lassan alkonyodott. Ches egész délután a várost járta, nem is nézve merre jár. Lábai végül öntudatlanul vitték a palotanegyedbe. Rashmad leggazdagabb polgárainak a házai álltak itt. Jó pár most üresen tátongott, köztük a tyranné, és persze Rendallé. Különös tekintettel nézte valahai urának a palotáját. Hosszú hónapokat, talán egy évet is töltött el benne ideérkezése után. Itt törte össze Rendall apró szilánkokra, hogy utána a maga kedvére valóra formálja át. Hova lett belőle a valahai életvidám, szenvedélyes Ches? Kicsoda most ő egyáltalán? Ahogy a palotát bámulta, egyszerre mozgást látott körülötte. Ösztönösen az utcát szegélyező egyik fa mögé bújt, a törzsének nyomva dübörgő szívverését. Tágranyílt szemekkel nézte a hatalmas alakot, aki sima mozdulattal nyitotta ki a ház kapuját. Belépése előtt még egyszer körülnézett, tekintete gyanakodva megállt a Chest rejtő fán. A lány teljesen a fatörzsbe simult, felhasználva régesrégi tudását, amit még gyermekkorában tanult meg Zöldlombban. Ugyanakkor vadul küzdött a szó szerint belévert parancs ellen, hogy sose bújkáljon, hanem menjen oda az urához, mindig ha meglátja, és engedelmesen tegye meg, bármit is kíván tőle. Rendall végül alig észrevehetően megrázta a fejét magának, majd bement a kapun. Chesen ekkor tört ki a pánik. Rémülten rohant el árkon-bokron át, alig látva a szemébe gyűlt könnyektől. Átszaladt egy téren, majd felrohant az egyik üresen álló palota lépcsőjén, és a nyitott ajtón át beszaladt a házba. Az emeletre vezető lépcső aljából nyíló ajtót feltépve végigrohant a szolgák lakrésze felé vezető folyosón, majd végigpróbálva az ajtókat, berontott az egyik szobába, hogy bújóhelyet keressen magának. Ehelyett Fangthane csodálkozó tekintetével találkozott.
- Hogy kerülsz ide?
- Rendall... Rendall - zihálta Ches. - Visszajött...
Térdre rogyott, arcát kezébe temetve, egész testében remegett. A férfi odalépett hozzá, és gyengéden felemelte.
- Nyugodj meg, kislány. Nyugodj meg. Már nem kell tőle félned, nincs rajtad a pántja.
- Itt érzem még mindig a láncot a nyakamban, várom, hogy megránduljon, és magához hívjon... - suttogta kétségbeesetten Ches. Ösztönösen a férfihez bújt menedéket keresve. A vámpír meghökkent, szemmel láthatóan erősen küzdött magával. Egy pillanatig gyengéden átkarolta a lányt, majd óvatosan eltolta magától.
- Ez nem igazán jó ötlet a magamfajtával szemben - nézett rá kedvesen. - Vigaszért a paladinokhoz kéne fordulnod.
- Veled érzem magam biztonságban - felelte a lány. Miután felfogták a mondatot, mindketten döbbenten bámultak egymásra. Szemük egymásba kapcsolódott. Egymás felé léptek, majd megtorpantak, és egyszerre szólaltak meg.
- Jobb, ha megyek.
- Jobb, ha mész.
Azután megint csak álltak és tovább nézték egymást.
- Micsoda őrült, őrült Világ - suttogta végül a lány. Fogalma sem volt arról, hogy találta magát megint Fangthane karjában. Még kevésbé arról, ki csókolta meg előbb a másikat. Hirtelen elszakadtak egymástól, és immár rémülten néztek a másik szemébe. Fangthane megfordult és zihálva a székre támaszkodott.
- Menj el, te lány. Menj el, amíg teheted...
Ches sarkon fordult, és kiszaladt. Fangthane utánakapta a fejét. Egyszerre küzdött benne a szenvedély, és a vadászösztön, mindkettő a nő után parancsolta. Keze szorításában széttört a szék támlája.

Aurel merev arccal nézett Chesre. A lány hírére jóval nagyobb önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy nyugodt maradjon, mint amennyi ez kívülről látszott rajta. Ő is megérezte a láthatatlan láncnak a húzódását, ám nem azért ment volna Rendallhoz, hogy a parancsait várja, jóval inkább azért, hogy azt a bizonyos láncot az ő nyakára tekerje, és addig szorítsa, amíg erővel bírja. Meg még egy kicsit tovább. Ez is egyfajta hívószó volt, legalább olyan erős, mint Ches engedelmesség iránti vágya. Aurel szíve felett felmelegedett sógornője őrzőmedál tetoválása, és ennek segítségével rendezte lélegzetét, majd gondolatait.
- Rendben - mondta végül. - Előbbre hozzuk a támadást. Luden, az előkészületek?
- Bármikor támadhatunk, uram - felelte a veterán. Aurel bólintott.
- Akkor induljunk. Ches, jobb lesz, ha te is összeszeded a holmidat, amit hozni akarsz magaddal. Ide már nem fogunk visszajönni. El tudsz valahol rejtőzni, amíg végzünk?
A lány nyelt egyet és bólintott. A vámpírvadász embereire nézett.
- Indulás.

Ches akarata ellenére ment vissza abba a házba, ahol Fangthane-nel találkozott. Maga se tudta, mit akar. Ha figyelmezteti, a paladinok kerülnek bajba. De azt sem bírta volna elviselni, ha a férfinek baja esik. Ám a ház üres volt. Ches merev arccal nézte az összetört széket, mikor hirtelen hatalmas robbanást hallott. Az ablakok kitörtek, ő pedig a földre zuhant. Persze, a rezidencia a szomszéd utcában volt! Remegő lábakkal állt fel, és futott ki a házból. Mikor odaért a palotához, az már lángokban állt. Hirtelen kitárult a kapu és egy fekete, lefüggönyözött hintó robogott ki rajta. A palotát övező fal tetején ekkor felbukkant Kala, és egy kerek flaskát dobott a hintóba. Újabb robbanás hallatszott, a kocsi lángba borult. A leszakadt rúdhoz kötött lovak pánikba esve vágtattak végig az utcán, sorsára hagyva a kocsit utasaival. Ches bénultan állt az égő hintót bámulva, amiben a vámpír mester menekült. A füst mögül a robbanásokra összeszaladt tömegből magas, feketébe öltözött, barna hajú férfi lépett ki. A lány feléje sietett, mikor meglátta, hogy életben van. Összeölelkeztek. A lány belesóhajtott nyakhajlatába, beszívva illatát. Megbódult tőle. A férfi mély levegőt vett, és gyengéden megfogva Chest a két vállánál, kicsit arrébb rakta.
- Ne kísérts...
A lány hátralépett, Fangthane szemébe nézett, és bólintott. Elsétáltak, jó lépésnyi távolságot tartva egymás között, majd leültek egy padra egy üres ház előtt az egyik mellékutcában.
- Jól vagy? – kérdezte a lány. – Azt hittem...
- Kutyabajom – rázta a fejét a férfi. – Nem olyan könnyű elbánni velem...
Lassan hajnalodott, de ők ebből semmit sem vettek észre. Egymásra néztek. A lány nem látott mást, csak a férfi zöld íriszét, melyben hosszúkás aranyszínű kaleidoszkóp szilánkok csillantak. Nem tudta, de nem is érdekelte már, hogy bájolják-e vagy sem. A szívével érezte, hogy nincs varázslat alatt, és a férfi is tudta, hogy nincs erre semmi szüksége. Megcsókolták egymást, majd a férfi felkapta Chest és befordultak a mögöttük lévő épület ajtaján. Fangthane nekinyomta a nőt a falnak, és újra megcsókolta. Mindketten elveszítették józan eszüket. A férfi keze lecsúszott a lány lábán, szoknyája széle alá bújt, majd felsimította a csípőjére. Combját a derekára rakta, a lány átszorította lábával. Közben szétrántotta rajta az inget, és lehúzta a vállain, bőrét csókolva mindenütt. A férfi kibújt az ingből, és felszabaduló kezével végigsimította a lány derekát, hasát, mellét, továbbhaladt a karján, majd erősen megfogta a lány csuklóit, és a feje fölé emelve a falnak szorította. Vadul csókolta száját, arcát, nyakát, mellét. Egyik kezével továbbra is csuklóit fogva, a másikkal egy rántással kihúzta a lány blúzát megkötő zsinórt, és tovább csókolta a bőrét, beleveszve illatába, érintésébe. Felnézett, egyenesen a lány hívogató kék szemébe merült. Felemelte Chest, és másik lábát is a derekára téve vette birtokba, aki vágyón magába fogadta, átvéve a férfi mozgásának ritmusát, mely hol őrülten lassú, hol kérlelhetetlenül vad és szilaj volt. Kéjük csúcsán Fangthane beleharapott a lány nyakába, és kicsorduló vérébe kóstolt. Ches halkan felszisszent. Hangja és íze, mint nemes óbor futott végig a férfi érzékein. Egy pillanatig még belehajolt a nyakába, majd egy újabb korty után egyszerre eszéhez tért. Mély levegőt vett, és eltépte magát a lány torkától. Gyengéden megcsókolta Ches arcát, száját, lehunyt szemeit. Óvatosan kihúzódott az öléből, csendben elfordult, és ellépett tőle. Rendbeszedte magát, majd ingét magára véve elindult. A lány is magához tért, és utánaszólt:
- Ennyi? Megdöntesz, és már mész is? – Hangjában tompa fájdalom. A férfi megrándult, mintha korbács csípte volna meg. Visszafordult, és a nő tekintetébe nézett. A kék szemek messziről világítottak rá. A szeretkezéstől kipirult arca, barna haja zilált, blúza még szétnyitva, magán viselve az ő illatát, messzire jelezve, kinek a párja. Gyönyörű volt.
- Még egy percig maradok, és átfordítalak – válaszolta Fangthane suttogva.
- Látlak még? – kérdezte halkan a lány. A férfi elmosolyodott. Visszalépett hozzá, felemelte, és megcsókolta kezét.
- A napfény sem tart távol tőled, úrnőm.
Egy pillanatra egymásba kapcsolódott tekintetük, majd Fangthane sarkon fordult, és elment.

Ches mély sóhajjal nézett a férfi után. Újra levegőt vett, hogy kitisztuljon a feje, és elrendezte megtépett öltözékét. Keze a nyakához érve megállt. Megnézte ujjain a vért. Észre sem vette, hogy Fangthane megharapta.
- Az istenekre, mit teszek? – suttogta gyötrődve. - Vagy megöl, vagy átfordít... Hogy mondjam ezt el Aurelnak?
Határozottan morbidnak érezte az ő szerelmi történetüket, aminek a végén Rómeó kiszívja Júliája vérét.
- Lám-lám, nem is rossz egy magunkfajta ölelése, ugye? – kérdezte váratlanul egy gúnyos hang a sötétben. A lány összerezzent. Az árnyékból egy ismeretlen vámpír lépett elő. Ches szeme összeszűkült, a pillanatnyi rémület után harcos eltökéltség villant tekintetében. Kezével az övébe nyúlt, és kirántotta belőle a facöveket, amit még előző este kapott a paladinoktól.
- Ki vagy, és mit akarsz? - kérdezte.
- Rivon vagyok, kicsikém. Mit is akarok... Inkább te mit akarsz?... Mindenütt érezni rajtad Fangthane-t – szimatolt bele a levegőbe. – Még a véredben is... Kíváncsi vagyok, vajon mit élvezhetett ennyire rajtad...
- Meg akarod tudni? – A lány keze összeszorult fegyverén. – Ez lesz az utolsó dolog, amire kíváncsi leszel. A helyedben vigyáznék a kutakodással.
A vámpír figyelmeztetés nélkül nekiugrott, és a falhoz szorította Chest, aki kiejtette a cöveket a kezéből. Visszakézből hatalmasat ütött az arcába, mire Rivon egy ökölcsapással válaszolt. Áldozatai erre az erőre elájulnak, Ches azonban elrántotta a fejét, majd homlokon csapta, és ágyékon rúgta egyidőben. A férfi a fájdalomtól pillanatra összegörnyedt és hátralépett. A felszabaduló helyet kihasználva, a lány kezeivel a feje felett húzódó gerendába kapaszkodva, térdeit felrántva felcsapta az állát, majd két talpával keményen gyomorszájon rúgta. Nyert előnyét egy pillanatra sem hagyta kihasználatlanul. Elengedte a gerendát, és egy gerincrúgással eltalálta a vámpír arcát, aki a hátára esett kábultan. Ches felkapta a cöveket, és rajtatermett, fegyverét döfésre emelve. A vámpír megragadta a csuklójánál fogva és átrepítette a feje fölött. A lány a konyhaajtónak esett, ami kidőlt alatta, és ő a kinti napfényre zuhant, keményen megütve magát. Megfordult és zihálva nézte az árnyékban maradó férfit. Nem rontott vissza az épületbe, tudta, hogy többet már nem tudja meglepni a vámpírt. Az gyilkos szemekkel nézett rá, majd kiköpött egy kis vért a szájából.
- Még találkozunk – vetette oda, és eltűnt. Ches hátáról visszafordult a hasára. Az adrenalin távozott véréből, teret hagyva a fájdalomnak. Nagynehezen feltápászkodott, és lerogyott egy kőre. Hátát a fakerítésnek támasztva, fürdette arcát a napban, élvezve éltető melegét. Így talált rá a paladin.
- Mi történt? – kérdezte Aurel ijedten.
- Megtámadt egy vámpír odabent – suttogta a lány.
- Fangthane – szűkült össze a szőke férfi szeme. Ches a fejét rázta.
- Nem, de azt hiszem, ismerik egymást. Azt mondta, Rivonnak hívják.
Aurel érzékeit vizsgálta, majd bement a házba. Pár perc múlva kijött megint.
- Van egy csapóajtó a sarokban, a csatornába vezet – intett a fejével befelé. – Ezt találtam még.
Egy leszakadt medált tartott a kezében. Ches csodálkozva nézte, nem emlékezett rá a harc közben. Aurel csendesen folytatta.
- Vart elmondása alapján Rivon a mester egyik alvezére. Ez az övé lehet, Vart erről is beszámolt. Hihetetlen, hogy le tudtad győzni.
- Nem győztem le. Kihajított az ajtón – tiltakozott Ches. Aurel ránézett, tekintete egyre furcsább lett.
- Egy vámpírnak nem szokása kihajítani a prédát a napfényre. Hacsak nem akart szabadulni tőle. Mi történt előtte?
Ches elfordította a fejét. Ruhája nyakkivágásából kivillant Fangthane harapása. Aurel szeme összeszűkült, megfogta a lány vállán a vérfoltos blúzt, és félrehúzta. A sebről a lány szemébe nézett, tekintete villámokat szórt.
- Szerinted meddig fogod még bírni a napfényt?! Nem tovább, mint az én bizalmamat! Fangthane-től lettél erős! Azt, hogy tegnap este elküldted, még megértem, ő szedte le a pántodat. Igen, láttam, mit tettél. De most átléptél egy olyan határt, ahonnan nem lesz visszatérés!
- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, vámpír akarok lenni! – söpörte le a kezét Ches. – Igen, együtt voltunk! S ha esetleg nem tűnt volna fel, élek!
- Még élsz. De a nyakadat elnézve nem sokáig fogsz!
Dühösen hallgattak mindketten. Végül Aurel mély levegőt vett, és leguggolt a lány elé. Szemük egy vonalba került.
- Érted vagyok mérges, Ches, nem ellened. Nem igazán tudom, mi folyik itt. Attól tartok, te sem. Elmondok neked valamit. Fangthane, akárcsak Rivon, a mester alvezére. Az éjjel Fangthane nem volt a rezidencián, Rivon pedig kicsúszott a kezünkből.
- Nem árultalak el! - tiltakozott Ches hevesen.
- Fangthane mégis tudott rólunk - Aurel hangja annál nyugodtabb volt. Szinte hideg. - Múlt este elküldted, de ő maradt. Maradt és látta, ahogy elvisszük Vartot. A rezidenciára azonban könnyedén bejutottunk. Túl könnyedén, ahhoz képest, hogy a mester fészke volt ott. Belső segítségünk volt, anélkül, hogy tudtunk volna róla, vagy akartuk volna. De ne hidd, hogy Fangthane szívjóságból állt mellénk. Vagy miattad. Át akarja venni a mestere helyét. Kihasznál téged, Ches. S csak addig fog életben hagyni, amíg hasznára vagy.
- Ez nem igaz! - tiltakozott a lány erőtlenül. - Nem...
- Ches, a vámpírok a csábítás nagymesterei.
- Aurel, szajha vagyok! Én vagyok a csábítás nagymestere! Ez a mesterségem! Pontosan tudom, mikor mondanak szép szavakat hátsó gondolatokkal, és mikor nem! De még ha tévednék is, nem mondtam rólatok neki semmit! Nem is kérdezett semmit! Szóba sem kerültél! Arról pedig fogalmam sincs, Rivon hogy került ide, talán Fangthane-t követte!
A férfi hallgatott egy kis ideig.
- Nem vitás, szerelmes vagy - szólalt meg végül. - Látszik rajtad. Talán ő is beléd, bár ez eléggé hihetetlen lenne. De kérlek, ha idáig nem tetted volna, most tedd fel magadnak a kérdést, és válaszolj rá őszintén: mi fog ebből kisülni? Fangthane ragadozó. Vámpír. Te pedig a prédája vagy. Hiába is próbálja visszatartani a természetét, az előbb-utóbb kitör rajta, és akkor vagy megöl, vagy átfordít. Tudnod kell, bármennyire is szeretlek, ha vámpír lesz belőled, nincs irgalom számodra. Megöllek. Fangthane-t mindenképpen megölöm. Ha hagynám, vérszívóként az egész várost lerohannátok, és azokon az embereken tobzódnál, akiket szerettél.
Ches képtelen volt válaszolni. Nemcsak Aurel nem is fenyegetése, jóval inkább rideg ígérete miatt, hanem az a jeges rémület vette szavát, hogy Fangthane-t elveszítheti, ha a vámpírvadász rátalál.
- El kell még varrnom az elkötetlen szálakat - folytatta a férfi. - Nem térhetek vissza a városba, így nem hagyhatok írmagot sem a vérszívókból. Alkonyatkor visszajövök ide. Addig jól fontold meg a döntésedet, és a következményeit.
Felállt, és otthagyta a lányt. Ches rácsukta szemét könnyeire.

Fangthane nesztelenül haladt a csatornában. Gondolatait teljesen lekötötte a lány puha öle, édes íze, melyet még mindig szájában érzett, megrészegítve érzékeit. Minden része, zsigere vadul kiáltozott utána, hogy újra megérintse, megízlelje. Ha behunyta a szemét, azonnal megjelent előtte nagyra nyílt kék szeme, elnyíló puha szája, arcát keretező barna haja, az élvezet tekintetében, ahogy megnyílt előtte, ahogy befogadta őt, ahogy ritmusát átvette és végül elringatta magában. Fejét a hideg falhoz szorítva próbálta magát lecsillapítani. A kard élén táncoltak mindketten, tudva, hogy a szörnyeteg benne bármikor felülkerekedhet, mégis milyen határtalan bizalommal adta magát oda neki... Hányszor bájolt el fiatal lányokat, hogy az éjszaka végén vérükből lakmározzon. Most mégsem volt erre képes. Önmagával hadakozott minden pillanatban. Ez így nem mehet tovább. Keze hirtelen kinyúlt a sötétbe, és nyakánál fogva előrántott onnan valakit.
- Mit akarsz, féreg? – suttogta hidegen.
- A mester látni kíván téged – hebegte a másik vámpír.
- A mester halott. Aurel LaMarten alapos munkát végzett.
- Igen, uram. De azóta új mester van.
- Valóban? – nézett gúnyosan rá Fangthane. – Mióta?
- Egy ideje – szólalt meg egy új hang a háta mögött. – S ha nem a farkaddal lennél elfoglalva, te is tudnál róla.
Fangthane hátrafordult. Rivon állt mögötte, legalább fél tucat vámpírral.
- Te? No lám. Ezt a kérdést azt hiszem, még meg kell vitatnunk.
- Inkább azon töprengj, mit hozol azzal szukával a nyakunkba – sziszegte a másik.
- Kivel? – kérdezte csendesen Fangthane. Hanghordozása elárulta, hogy sem a kérdés, sem a lányra tett megjegyzés nem nyerte el tetszését. A többi vámpír hátralépett. Fanghtane ölt már kevesebbért is.
- Chesszel - felelte Rivon. - Rendall szajhájával. Aki tegnap még egy gyenge ember volt csupán, és akivel ma már nem lehet bírni.
- Ki akart vele bírni? – kérdezte immáron közönyös hangon Fangthane. A többiek újabb lépést tettek hátra, most már teljesen egyedül hagyva vele vezérüket. Rivon azonban nem ijedt meg, egészen közel lépett a másikhoz, és belemordult az arcába.
- Engem nem érdekel, mit teszel vele. De bármi legyen is az, határozd el magad. Felfalod vagy átfordítod, nekem mindegy. De amíg játszol vele, ő is egyre erősebb lesz tőled. Az átkozott vámpírvadászaival a háta mögött komoly fenyegetést kezd jelenteni.
- Te csak törődj a magad dolgával, Rivon - figyelmeztette hidegen Fangthane a másikat.
- Azt teszem, fivérem - mondta határozottan Rivon. - Éppen azt teszem. Úgyhogy légy olyan jó, és szedd ki a kis cafkádból, merre van a paladinok búvóhelye. Akkor és talán akkor nem fogok elgondolkodni azon, hogyan pusztíthatták el olyan könnyen a fészket, és miért nem voltál te ott a támadáskor.
Fangthane nem felelt, csak elmosolyodott. Mosolya azonban életveszélyes fenyegetés volt.
- Gondolkodj csak nyugodtan, Rivon. Legfőképpen azon, milyen alapon akarsz nekem parancsolgatni, és milyen alapon tartod magad a mesternek. Ha pedig még egyszer a nőmhöz nyúlsz, nem marad mivel gondolkodnod.
Rivon válaszolt volna, és valószínűleg nem csak szavakkal, mikor a háta mögött álló vámpírok egyike felnyögött, majd esetlenül a földre puffant. Hátából fából készült nyílhegy állt ki. Rivon megpördült, hogy újabb embere elestét lássa.
- Paladinok! - üvöltötte egy harmadik, de szavai hörgésbe fulladtak.
- Mire vártok még?! - sziszegte Rivon a maradéknak. Azok már felkészülve várták a vámpírvadászok támadását. Rivon ismét megfordult, Fangthane-t keresve, de az akkor már sehol nem volt.
- Átkozott! - sziszegte a vámpír, majd utolsó emberei elhullását látva, maga is elmenekült. Mögötte Grind lefogta Luden felemelkedő nyílpuskáját.
- Hadd szaladjon. Haza szalad. Maradjunk a nyomában.
Luden bólintott, majd a vámpírvadászok nesztelenül elindultak prédájuk csapáján.

A nap lassan lenyugodott a város mögött. Ches elhatározta magát. Felállt, utoljára a vörös korongba nézett, lehúzta ujjáról az Aureltől kapott tűzzománc gyűrűt, a kőre tette, majd visszament a házba. Megkereste a lejáratot, és leugrott rajta a csatornába. Maga is érezte megnövekedett erejét, és ügyességét. Fangthane harapása előtt erre nem lett volna képes. A feltörő gondolatokat félresöpörte, és inkább kihasználta frissen szerzett képességeit. Beleszimatolt a levegőbe, és megérezte a férfi illatát. Elindult a nyomon. Ahogy eltűnt a sötétben, odafent a paladin visszatért, a lányt keresve. Meglátta a kövön a gyűrűt. Felemelte, és összeszorított fogakkal zsebrevágta, majd ő is belépett a házba.

Ches könnyed léptekkel haladt a folyosókon. Nyomában, anélkül, hogy tudatában lett volna, néma árnyék osont. A lány az egyik kereszteződésben megállt. Körülnézett, érzékeit faggatta. Végül odalépett a falhoz, és rövid keresés után benyomta az egyik követ. Titkos ajtó nyílt ki. Beleszimatolt a sötétbe és belépett az ajtón. Rövid folyosó után tágas terembe érkezett, melyet itt-ott fáklyák világítottak meg, és egy-két bútor hevert elszórtan. A huzatból érezte, hogy van másik kijárat is, az illatból pedig, hogy Fangthane fészkére talált. Az egyik fotelben ülő férfi letette a könyvét, melyet addig olvasott, és ránézett a lányra. Döbbenten állt fel helyéről.
- Ches – suttogta. - Miért vagy itt?
A lány Fangthane elé lépett, szemét egy pillanatra sem vette le róla.
- Azért jöttem, hogy átváltoztass. Nem tudom, milyen életem lesz, vagy meddig fog tartani. Aurelt ismerve nem sokáig. De a Világomat képtelen vagyok nélküled elképzelni, képtelen vagyok nélküled élni.
Fangthane döbbenten nézett a lányra. Alig tudta elhinni, mit ajánlott fel neki Ches. Az életét, a lelkét, mindent. Belsejében a vámpír tombolva követelte jogait. A férfi lehajolt, kezébe fogta arcát, és megcsókolta a szemét.
- Nem – mondta csendesen. – Ezek a szemek nem fognak préda után kutatni a sötétben. Nem veszem el tőled az életedet. Annál sokkal jobban szeretlek, minthogy el tudjam viselni azt, hogy fenevaddá tettelek.
- Akkor csak egyet tehetünk – suttogta a lány könnyes szemmel. A férfi bólintott.
- Itt a búcsú ideje, szerelmem.
Megcsókolták egymást, majd a következő pillanatban mindketten egyszerre megfordultak cöveket rántva. Egy mozdulattal végeztek a hátuk mögé osont egy-egy vámpírral, akik már lecsapni készültek. Rivon előlépett az árnyékból.
- Ó, hogy mennyire meg fogtok dögleni mindketten – suttogta.
- Vagy nem – szólalt meg egy újabb hang. Aurel is kilépett a sötétből, kardját előhúzva. A kék penge fényénél döbbenten meredtek rá többiek. A vámpírvadász írisze hasonló kobaldkékben tündökölt, gonoszvédelme miatt nem érezték idáig jelenlétét. A lovag végignézett rajtuk.
- Ki kivel van? – kérdezte végül a párt. Fangthane vállat vont, fejével a lány felé biccentett.
- Vele mindhalálig.
Ches is bólintott, majd hozzátette.
- Addig védelek Aurel, amíg nem fordulsz Fangthane ellen.
A paladin szemöldökét felvonva vette tudomásul a döntést. Valamennyien Rivonra néztek.
- Úgy látszik, szabad préda lettél – vigyorgott rá gonoszan Fangthane.
- Vagy nem – válaszolt az a kihívásra. Intésére a többi vámpír is előjött az árnyékból. – Lássuk, mire vagytok képesek.
A vérszívók lassan, fenyegető léptekkel körbevették prédáikat. Azok egymásnak vetett háttal kört alkottak. Aurel felemelte az Észak lángját, míg Ches és Fangthane cövekeiket markolták meg. Szemükben harci láng gyúlt ki. Ám hirtelen újabb hangok zavarták meg őket.
- Csak nem hagytok ki minket a mókából?
Magasra emelt fáklyák fényében feltűnt Aurel csapata.
- Ne haragudj uram, hogy csak most jöttünk – bólintott Grind parancsnoka felé -, de eltartott egy darabig, míg Rivont követve minden mocskától megtisztítottuk a csatornajáratot. Márcsak ezek maradtak hátra - és fejével a vámpírok felé intett.
- Most az egyszer elnézem – mosolygott megkönnyebbülten parancsnoka, majd felemelte pallosát, és minden teketória nélkül levágta az események és a hallottak miatt megkövült Rivon fejét. A csata ezek után nem tartott sokáig. Végül már csak egy vámpír maradt életben, Fangthane. A tisztánlátók gyűrűbe vonták, a férfi pedig a falnak vetette hátát. Ches védelmezőn eléállt és a lovagokra nézett, facövekét feltartva.
- Nem nyúl hozzá senki – mondta csendesen. A paladinok Aurelre pillantottak, parancsra várva. Aurel Ches szemébe mélyedt, érzékeit vizsgálva.
- Már elkezdődött – mondta lassan. – Akár akarta, akár nem, lassan te is vámpír leszel. Nem fogok elengedni két fenevadat.
- Értetek harcoltam! Értetek harcolt Fangthane is! – kiáltotta Ches könnyekkel a szemében.
- Ha most elengedlek - felelte Aurel csendesen -, az istenek tudják, mikor fogok megint rátok lelni. Nem engedhetem meg. Megmondtam Ches, nem lesz irgalom.
- Nem fogsz ránk találni, lovag – szólalt meg ekkor Fangthane. – Nézz körbe, nincs több vámpír. Mi pedig elmegyünk innen. Rajtad múlik, hogy harccal-e vagy anélkül. Ha most ránk támadsz, jó pár emberedet megöleted, és még így is megszökünk.
Aurel Fangthane-re, majd Ches-re pillantott. Döntött.
- Végezzetek velük – adta ki a parancsot. A pengék felemelkedtek. Fangthane megragadta egyik kezével Chest, a másikkal cövekét elejtve, lehúzta a mellette lévő fáklyatartó kart, ugyanakkor a falnak vetette magát, és egy rejtekajtón kigurultak onnan. A paladinok alatt megnyílt a föld, és mindannyian az alattuk húzódó csatorna vizébe zuhantak. Prüszkölve, levegő után kapkodva jöttek fel a felszínre. Kimásztak a mocskos vízből.
- Mi legyen, parancsnok? – kérdezte Grind Aurelt. – Utánuk megyünk?
Aurel a fejét rázta.
- Egyelőre nem. Ki kell vinni a sebesülteket innen. De mindenképpen meg kell őket találnunk. Ami késik, nem múlik. Előbb-utóbb vissza fogja őket csábítani ide a könnyű préda. Nem hagyhatunk belőlük írmagot sem.
- Rendall már a városban van, uram - mondta Luden csendes figyelmeztetéssel. - Jól tudod urunk parancsát.
- Nem feledkeztem meg róla! - villant meg Aurel szeme. - Fangthane kiviszi Chest a városból az erdőbe. Nekünk sincs miért tovább itt maradni. Grind, hozd rendbe a sérülteket, utána indulunk.

Eközben a csatorna más rendszerében Fangthane és Ches haladt hang nélkül, észrevétlenül. Végül az erdő szélén feljöttek a felszínre, és megálltak a csillagok alatt. Ches körbenézett. Érzékei immáron teljesen kiélesedtek, érezte az alatta fekvő városban az emberek szívének lüktetését, vérük surrogását ereikben. Ránézett Fangthane-re, aki megtört tekintettel nézett rá vissza. Pontosan látta, mi megy végbe a lányban, hogyan veszíti el lépésről lépésre az emberségét. Az ártatlanságát. A jóságát.
- Ahogy lesz, úgy lesz – suttogta Ches. – Döntöttem. S jobb, ha elfogadod, hogy te is döntöttél, mikor belém haraptál. Most csak arra kérlek, vigyél el innen, amíg tudok uralkodni a késztetésemen. Ha visszajövünk ide, Aurelnek minden joga meglesz arra, hogy végezzen velünk.
- Mit tettem... – suttogta a férfi. A lány lábujjhegyre állt, és megcsókolta. Szájából kivillantak a vámpírfogai.
- Megtaláltad a párodat – mondta határozottan. Fangthane belenézett a szemeibe, majd visszacsókolta.
- Megtaláltam - bólintott.
Együtt elindultak az erdőbe. Mielőtt beléptek volna a sűrűbe, Ches még egyszer visszafordult, szemei gonoszan felvillantak.
- Talán egyszer mégis, kedves lovagom – suttogta, majd a férfi után ő is eltűnt a sötétben.

~~~

Pár nappal később Rendall benyitott a háza ajtaján. Odabiccentett az őrszemének, majd elindult felfelé a lépcsőkön. A másodikon belépett a szobájába. Az elmúlt hetek igencsak zsúfoltan teltek számára. Hosszú út vezetett hazáig a királyvárosi tömlöcből, főleg a keresésére induló paladinok rajzottak igencsak körülötte. Azt tudta, hogy elég Rashmadig eljutnia, ott Darian király már nem fogja háborgatni. Számára is jobb egy nyugodt szomszéd, erős vezetővel, mint egy lázongó, belső viszályoktól forrongó, aminek a közepéből az istenek tudják mi emelkedik ki. Bár megtehette volna a gyermekkirály, hogy elfoglalja Rashmadot, de ezt viszont a többi szomszédos ország vagy városállam nem nézte volna jó szemmel, még Goldengrass sem. Darian célja így az volt, hogy ha már sikerült Rendallnak megszöknie, semmi esetre se maradjon a Királyság területén. Kegyetlen vesszőfutásban részesítette a határig.

Miután az emberfogó visszatért Rashmadba, már viszonylag könnyebb dolga volt. A tyrann emberei az ő emberei is voltak, és hűségesek is maradtak hozzá. De azért figyelmét és érzékeit állandóan készenlétben tartotta. Így hát nem érte meglepetésként, mikor ösztönei most is veszélyt súgtak számára. Ez azonban komolyabb fenyegetés volt, mint egy rivális támadása. Embervadász tapasztalatai mellett előtte is ismeretlen, de kétségkívül nem emberi ősöktől származó finomabb érzékei megsúgták neki a forrást. Szeme összeszűkült, majd kényelmes mozdulattal lecsatolta kardját, és a fegyverszekrényhez lépett, hogy eltegye. A következő pillanatban az oda akasztott mágikus Lángnyelv kardot kapta le, és perdült vele hátra. Egyenesen a mögötte álló Fangthane szemébe nézett, fegyverét a szívének szegezve. A vámpír azonban nem támadt rá. Ehelyett odasétált az ablakhoz, és kényelmesen a keretnek dőlt.
- Minek köszönhetem a látogatást, Fangthane? – kérdezte gyanakodva Rendall. Elméletileg tűzszünet volt a tyrann és a vámpírok között, de csak elméletileg… - A mestered küldött?
Fangthane elmosolyodott.
- Kicsit átrendeződtek az erőviszonyok a távolléted alatt. Nincs mester többé. Ha csak én nem számítok annak. De nem én akarok veled beszélni.
Ujjával lágyan az ajtó felé intett. Rendall odanézett, és döbbenetében kis híján kiesett a kezéből a kard. Az ajtóban Ches állt, de nem az ő lágy, betört, engedelmes Chesje. A lány hatalmas nefelejcskék szemében gonosz mosoly volt, ahogy ledobta őrszemének tetemét. Ujjainak hegyéről kecsesen leszippantotta a rácsorgó vért, majd hajdani urára nézett.
- Rendall – mondta lágyan. Elővette zsebéből a törött pántokat, majd könnyedén kiejtette kezéből a földre.
- Ches – suttogta Rendall. – Azt hittem, a tisztánlátókkal tartottál.
- Úgy volt – mosolygott tűnődően a vámpír. – De közben szerelmes lettem…
Szeretettel nézett Fangthane-re, odasétált hozzá, aki átkarolta. Ránéztek a némán álló Rendallra, aki megpróbálta felfogni a történteket. Végül bólintott. Átlátta, hogy többé nincs már hatalma a nő felett. Ches kivívta a szabadságát, bár több mint extrém módon. Magában pillanat alatt leírta a veszteséget, és egészen más szemmel nézett mostantól rá. A három ragadozó között egy pillanatra sajátos kapcsolat lépett fel. Hasonszőrűek voltak, noha a fejvadász nem volt vámpír. A másik kettő azonban a legkevésbé sem becsülte alá. Legalább olyan eredményesen küzdött volna ellenük, mint egy élőhalottirtó paladin. Végül Ches ismét megszólalt.
- Ahogy látod, nem hozzád tértem vissza. Most talán arra gondolsz, hogy fizetni jöttem az elmúlt évekért…
Rendall a szemébe nézett, majd megrázta a fejét.
- Szerintem neked ennél sokkal jobb gondolatod van. Miért jöttél vissza?
- Mert már nincsenek itt a tisztánlátók – válaszolt nyugodtan Ches.
- Nincsenek itt? – ismételte Rendall döbbenten. Itt voltak?!
- Nem a Tüske jött vissza – magyarázta Ches. – Legalábbis nem teljes létszámban. Csak egy tisztánlátó osztag. Végig kerültek minden találkozást az embereiddel, mint a tüzet, nehogy felhívják magukra a figyelmet. Nem is téged akartak, hanem a vámpír mestert. Csodálkoztam is, hogy bírta ki Sir Aurel, de a paladinok vasfegyelme legendás…
- LaMarten is visszajött? – Rendallal megfordult a szoba.
- Csak addig a pár napig, amíg megtisztította Rashmadot a vámpíroktól - felelte könnyedén Ches. - Nemrégen ment el a városból, talán most hagyja el a környéket. Kicsit lyukas a hálód, Rendallom… Az a szerencséd, hogy világos paranccsal érkezett.
Rendall lassan összeszedte magát.
- Ha jól gondolom, ti maradtatok meg egyedül a fészekből - nézett Fangthane-re.
- Igen – válaszolt az. – Nem is akarjuk nagyon ezt a számot növelni egyelőre. Jobb, ha nem bőszítjük magunkra megint a tisztánlátókat. A jelek szerint ki és be tudnak járkálni Rashmadban.
Rendallnak megrándult az arca, de mégis igazat kellett adjon a vámpírnak.
- Unom az erdőt – szólalt meg most Ches, kicsit fanyalogva. – Kevés a zsákmány, annál több a paladin. Egyezséget ajánlunk. Menedék fejében megfoltozzuk a hálódat. Elvezetem neked az örömházat is, mindezt néhány felderítetlen baleset fejében.
Rendall megforgatta fejében az ajánlatot.
- Akárcsak a tyrann idejében - tette hozzá Fangthane. Rendall beleegyezően bólintott.
- Amennyiben ez nem nálam fog megtörténni… A rabszolgák pedig tabuk - szögezte le az emberfogó.
- Ne aggódj – mosolygott Ches. – A vendégek biztonságban lesznek, akárcsak a rabszolgáid. A lányok pedig jóval fegyelmezettebbek…
- Azt meghiszem – bólintott Rendall. – Rendben, megkapjátok a menedéket, és még célzott zsákmányt is kínálok. Kezdd rögtön Marinával, kislány.
Ches fogai kivillantak szájából.
- Örömmel. Édes meglepetés lesz a kicsike számára.
Rendall is szokott gonoszkás mosolyra húzta szája szélét.
- Az istenek hoztak idehaza, Ches.
A három ragadozó megint egymásra nézett. Összebólintottak.

~~~